A SZOCIÁLIS INKLÚZIÓ ÉS A SZEGÉNYSÉG ELLENI HARC AZ EU ORSZÁGAIBAN

 

„Aki szegény, az a legszegényebb..."
(József Attila)

Milyen lehet az, amikor reggel iskolába menet nem tudunk megvenni 1 kiflit, hogy legyen mit ennünk aznap? Van aki tudja, van aki nem. A szegénység Európa minden országában létező jelenség. Fontos tudni, hogy mit jelent ez a hétköznapokban és mit 1 ország számára, tudnunk kell a megoldást ennek a problémának a kiküszöbölésére. A szegénység sokszor látható, sokszor rejtve marad. Mindez azért történik, mert azt emberek általában szégyenként könyvelik el ezt az állapotot, tabunak tekintik, holott igenis fontos erről beszélni.

A szegénység története „csak" folytatódik - s nem most kezdődik. Jelenünkben nagyon is láthatóan van közöttünk. Itt lakik a szegénység, a nyomor, nagyon is valóságosan. Mert egészen 1981-ig - a többszörösen hátrányos helyzetűekről tartott konferenciáig - a szegénység tabutéma volt, miként a többi szocialista országban is. Természetesen a társadalomkutatók, szociológusok műhelymunkáikban mindig is foglalkoztak a szegénységgel, csak hát nem publikálhatták megállapításaikat. A tömegkommunikációban, médiában még kevésbé - sőt szinte egyáltalán nem - eshetett szó a szegénységről.

Mind a szegénység mértéke, mind jellege változóban van Európában a szocializmusból a piacgazdaságba való átmenet korszakában. Nem csupán a legnagyobb szegénységben élők arányszáma nőtt meg számottevően, de több kutató szerint a szegénység jellege is megváltozott. A társadalomtudósok általában úgy vélték, hogy az államszocializmus idején a szegénységet elsősorban demográfiai tényezők határozták meg. Sokgyermekes családok, idős vagy beteg emberek lettek szegények. Továbbá számos kutató szerint a piacgazdaság kialakulásával inkább előfordulhat, hogy egyesek egész életükben szegények maradnak, illetve a legnagyobb szegénységben élők térben is inkább szegregálódnak a kevésbé szegényektől, mint korábban. Minden országban nagy hangsúlyt fektetnek a szegénység elleni harcra. Az senkit sem vigasztal, hogy a szegénység világjelenség. A szegények számát ugyan nem tudjuk pontosan, de egyes statisztikák, vagy inkább csak becslések szerint a harmadik évezred elején a világon több mint egymilliárd ember rosszul táplált, több mint félmilliárd pedig éhezik. Valószínűsíthető, hogy ezek a közelítések országonként is eltérnek, hiszen még a szegénység fogalma sem azonos a világ különböző térségeiben. Abban azonban bizonyosak lehetünk, hogy más szegénynek lenni Amerikában, Svédországban, és megint más, mondjuk Mongóliában vagy Albániában. Ebből leszűrhető, hogy a szegénység fejlettségfüggő.

Például Amerika az utóbbi 40 évben közel 9 ezermilliárd dollárt költött a szegénység elleni harcra. Mindezek ellenére a szegénység nem csökkent. De a szegénység elleni harc Európában is mindenhol vesztésre áll. Elég, ha Németország, Franciaország vagy Olaszország szociális programjaira gondolunk, meg a 20 millió munkanélkülire, az alig több mint nullaszázalékos gazdasági növekedésre, a csökkenő termelékenységre.

            A szegénység kialakulásának módjait többféle szempontból vizsgálhatjuk. Nézhetjük maga az egyén szempontjából, ami talán a legfőbb szempont, mivel ha alapul vesszük azt a tényt, hogy ha összegyűjtenénk a világ összes pénzét, értékét és minden ember között egyenlően osztanánk szét, egy idő után mégis újra ott találnánk magunkat, abban a helyzetben, hogy valakik nagyon gazdagok és valakik ugyanúgy szegények maradtak. A szegénység kialakulása így véleményem szerint nem csupán az adott esetlegesen faji hovatartozástól függ, hanem magától az egyéni magatartástól. A szegénység kezelésében nagyon fontos szerepet játszik a szegénypolitika. Fő feladata, hogy változtasson a szegények helyzetén, hogy megállapítsa azokat, akik érdemesek arra, hogy segélyben részesüljenek és kik azok, akik nem.

Az érdemes szegényeknek nyújtott segítség alapja a szegénypolitika felfogásában nem korábbi teljesítményük, hanem egyéni balszerencséből adódó rossz helyzetük. Valamilyen módon éreztetni kell tehát velük, hogy ők nem jogosultak a köz támogatására, hanem a köz jóságát élvezik. Amíg a közösség nem ismeri fel vagy el, hogy az ún. egyéni balszerencse mögött többnyire valamilyen társadalmi tény is van, nem alakulhat ki más segítési forma, mint az egyéni helyzetet gondosan mérlegelő egyéni segélyezés. S ennek nyújtásakor arra is ügyelni kell, nehogy a köz jóságát élvező egyén többet kapjon, mint azok, akiknek elismert teljesítményre épülő jogaik vannak.

            A második csoport, az önhibájukból szegények, a köz támogatására nem számíthatnak. Ma a deviáns magatartások, és az állandó munkavállalás hiánya folytán kerülhet valaki e kategóriában. A kategorizálás számos visszás vonással jár. Így például az egyén érdemtelensége hozzátartozóira is átháramlik. Ezért az állandó munkaviszonnyal nem rendelkező szülő gyermeke után jár családi pótlék, vagy nem kaphat nevelési segélyt a család, ha van deviáns magatartású családtag. Összefoglalva az eddigieket: minthogy a szegénypolitika szükségképpen elkülönítő, autonómiakorlátozó és egészében negatívan diszkrimináló, gyengíti a társadalmi kohéziót, szolidaritást. Struktúrabontó jellege e vonásokból együttesen adódik.

            Az az állítás, hogy „szegénypolitikával nem lehet a szegénységet megszüntetni", részben az előzőekből következik:

            - A szegényeket megkülönböztető eljárások a szegénytudatot erősítik. Ez leszerelő tudat, ami egyre nehezebbé teszi az adott helyzetből való kiemelkedést.

            - Különösen problematikus az „érdemtelenek" segítségnyújtásából való kizárása. Ebből adódik a szinte megfordíthatatlan, vagy nehezen megfordítható „leszakadási tendencia", amit szegénység és deviancia egymásba játszása tartósít.

Minthogy a szegénypolitika családokat gyermekeket is érint, ezen keresztül generációk közötti átörökítéssel is rögzíti a szegénységet. A gyermekek érintettsége többféle. Legjobb esetben csak az anyagi szegénység érinti őket, ami viszonylag jómódú, gazdagodó társadalmakban a kielégíthetetlen vágyakon keresztül hoz létre feszültséget, tartósan rögzülő hátránytudatot jelentős csoportoknál. Ezt erősíti és az egész szocializációs folyamatot torzítja a folytonos ellenőrzésekhez kapcsolódó azon felismerés, hogy szüleik másoknál kisebb értékűek. Önálló tényezőként hatva rontja a gyermekek önbecsülését az, ha őket saját környezetük segélyezettként tartja számon. Ezért nagyon fontos, hogy ha a szülők szegényen is élnek, a gyermeküknek próbálják megadni a lehető legtöbbet, hogy a szülők szegénysége ne folytatódjon a gyereküknél. Erre több megoldás is létezik. Az elsődleges cél, hogy ha szegény családban is növünk fel, mindenképp végezzük el a középiskolát. A második, hogy először házasodjunk meg és csak utána vállaljunk gyereket. Ha mind a két szülő középiskolát végzett, könnyebben talál munkát, így a gyermek már egy jobb környezetbe születhet, nem érzékeli annyira a szegénységet. Harmadszor, fontos, hogy megőrizzük családunkat. Felmérések szerint azt látjuk, hogy a kétszülős családban felnövő gyerekek tízszer nagyobb eséllyel kerülik el a szegénységet, mint csonka családban élő társaik.

A szegénység irodalmában a nemi hovatartozás szerepének taglalása nem tartozik a legfontosabb témák közé. A munkaerőpiac, az iskolázottság vagy az életciklus ismérvei mellett csak kötelező szempontként merül fel a férfiak és nők szegénységrizikójának leírása. Úgyszintén ritkán használatosak a szegénység vizsgálatának módszerei a nőkutatásban, illetve a nemek közötti különbségek elemzésében. A munkaerőpiaci lehetőségek és realitások, a kereseti különbségek, és méginkább a háztartáson belüli munkamegosztás természetének kutatása mellet a woman's study irodalmában csak ritkán találkozunk olyan írásokkal, amelyek a férfiak és nők eltérő szegénységhelyzetéből indulnak ki. Így tehát megfigyelhető, hogy a szegénység nem csupán etnikai csoportokat érint, hanem a nők is nagyobb arányban találhatók a szegények között, mint a férfiak, tehát a szegénység "feminizálódik". A szegénység feminizálódása azt jelenti, hogy azok a háztartások, melyekben a családfő nő, nagyobb valószínűséggel lesznek szegények, mint a férfi családfővel rendelkező családok, illetve a szegény háztartásokon belül a nők inkább viselik a szegénység terheit, mint a férfiak. Egy kutatás szerint a nők inkább lesznek szegények, mint a férfiak. A kutatás leginkább a női háztartásfővel rendelkező családokra koncentrált. A feministák érvelnek azzal, hogy nők a családon belül is jobban szenvedhetnek a szegénységtől, mint a férfiak, vagyis férfi háztartásfővel rendelkező családokban is előfordulhat a szegénység feminizálódása. Aligha kétséges, hogy szegény családokban a férfiak gyakran aránylag védve vannak a szegénység terhétől. Gyakran az asszonyoknak kell küzdeniük, hogy a férfiak ne kaparintsák meg a családba befolyó jövedelmet - fizetést, nyugdíjat, vagy akár a családi pótlékot is -, s ne használják azt saját egyéni fogyasztásukra, a család élelmezésének a gondját az asszonyokra hárítva. A családi pótlékot a kocsmába hordó férfi s a gyerekeinek élelemért küzdő anya nem ismeretlen a szegény családokban. Ennek ellenére nem ésszerűtlen az a feltevés, hogy tartós feminizáció a felbomlott családokban mélyebb és gyakoribb. Döntően az egyedül élő idős nők  szegénység-helyzetének megnyugtató értékelése csak élethelyzetük részletes elemzését követően adható. A nők úgyszintén felülreprezentáltak a gyermeküket egyedül nevelők között. E kategóriába eddig inkább válással, vagy özvegyüléssel kerültek be az egyének, ám ha folyatódik a 90-es évek elején beinduló trend, hogy a fiatal nők egyre nagyobb hányada házasság és élettársi kapcsolat nélkül szül gyermekeket, akkor e területen egy masszív, magas szegénységrátával rendelkező társadalmi csoport kiterjedése várható.

   A szegénység fogalmát tehát - említett többdimenziós voltából következően - sokan és sokféleképpen definiálják. A meghatározások mögött, kimondva- kimondatlanul - de mindenképpen elkerülhetetlenül - meghúzódik egy meghatározott világnézet, politikai állásfoglalás, elkötelezettség. A szegénység fogalmát befolyásolja az adott kor, a társadalmi-gazdasági helyzet is. Az Európa Tanács megközelítése értelmében „szegénynek kell tekinteni egy személyt, egy családot, illetve egy embercsoportot abban az esetben, ha a rendelkezésükre álló erőforrások (anyagi, kulturális, társadalmi) oly mértékben korlátozottak, hogy kizárják őket a minimálisan megkövetelhető életmódformából abban az országban, amelyikben élnek".

A szegényeknek tehát nemcsak jóval alacsonyabb jövedelemből kell megélniük, hanem sokkal gyakrabban szenvednek lelki problémáiktól is. Mintha erre kevésbé figyelne a társadalom, a politika. A szegénység-problémát társadalmi szinten kell kezelni és felszámolni, elsősorban globális módon, s csak másodsorban helyileg. Ebben nyilvánvalóan döntő fontosságú lesz, hogy a gazdaság növekedési üteme milyen mértékű, hogyan alakul a GDP, milyen ütemben nő, s tartós lesz-e a növekedés tendenciája.

A társadalmi kirekesztés problematikája a társadalmi minőség elgondolásának keretein belül értelmezhető. Manapság egyre inkább a szegénység  társadalmi kirekesztettséget von maga után. Ezt mi nem érzékeljük, holott minden nap találkozunk vele. Gondoljunk csak bele, hogy az iskolákban miért volt egy időben divat az egyenruhák bevezetése. Gyerekként ezt megalázónak tartottuk, de ha tudatosítjuk, akkor mi is szívesebben beszélgettünk azokkal a diáktársainkkal, akik ápoltak voltak és biztos családi háttérrel rendelkeztek, ezeket a társadalmi különbségeket próbálták volna redukálni az egyenruhával. A gyerekek magániskolába járatása növeli a későbbi életesélyeiket, egyúttal diszkriminatív azokra a gyerekekre nézve, akiknek a szülei nem rendelkeznek a magánoktatás finanszírozásához szükséges anyagiakkal. Ez a kirekesztési forma nem jelenti a piac fölötti ellenőrzés megszerzésének lehetőségét, azonban - logikájának köszönhetően - generációkon keresztül öröklődhet.

Ma nagyon sok szervezet foglalkozik a társadalmi kirekesztés és befogadás fogalmával. A CESIS-t (Centro de Estudos para a Intervençao Social) az Eurostat bízta meg 1995-ben a szegénység és a társadalmi kirekesztés fogalomkörei közötti kapcsolat tisztázásával, a társadalmi kirekesztés Európai Unión belüli megvalósulási formáinak felkutatásával, illetve meglétük alátámasztásával.

A társadalmi kirekesztés tartalmazza a szegénység fogalmát is. A szegénységnek azonban ebben a keretben olyan jelentéstartalma is kell hogy legyen, ami megmondja, hogy az, aki szegény, miből rekesztődik ki. A társadalmi kirekesztés kiküszöbölhető azzal, ha a tolerancia és inklúzió fogalmát már az iskolában megértetjük a gyerekekkel. Hiszen a kirekesztettség problémájával küszködő embereken nem csak saját maguk, vagy az állam, de mi is nagy mértékben tudunk segíteni. Próbáljuk meg elfogadni a fogyatékos, szegénységben élő embertársainkat.

A társadalmi kirekesztettségnek (ugyanúgy, mint a befogadásnak) különböző indikátorai lehetnek. Szegénynek lenni tehát azt jelenti, hogy valaki képtelen részt venni a fogyasztói piacon; nem fér hozzá javakhoz és szolgáltatásokhoz egy olyan társadalomban, amelyben a piacra lépés lehetősége komoly gazdasági előnynek számít, és amely saját működése szempontjából elidegeníthetetlen.

A társadalmi kirekesztés legközvetlenebb indokait a következő típusokba érdemes sorolni:

1. gazdasági tényezők: többszörös depriváció az anyagi források hiánya miatt, vagyis szegénység;

2. társadalmi faktorok: a társadalmi kapcsolatok meggyengülése vagy megszakadása mint a társadalmi kirekesztés oka;

3. kulturális tényezők, előítéletek

4. szubjektív tényezők: egyfajta "szégyenlős" szegénység, amelyet a szegények nem tulajdonítanak teljesen magukénak, de a szégyenérzeten keresztül kirekesztéshez vezet;

5. patologikus tényezők: az ezeknek betudható kirekesztés elsősorban mentális vagy lelki problémák miatt lép föl;

6. "önromboló" viselkedés: elsősorban olyan devianciákra kell itt gondolni, mint a drogfüggőség, alkoholizmus, illetve a prostitúció, melyek könnyen hajléktalansághoz vezetnek;

7. térbeli faktorok: itt a kirekesztés tárgya egy egész területi blokk lakossága, például a globalizáció hatásaival vagy az átstrukturálással lépést tartani nem tudó városrészek, ipari övezetek, ahol az egyén sorsa a térség sorsától függ.

Mindezeket számításba véve egyértelmű, hogy a szegénység önmagában csupán egy a sok hatótényező közül, amely társadalmi kirekesztést eredményez.

A társadalmi befogadás is sok szinten megvalósulhat. Ilyen például a :

1.      Társadalombiztosítási rendszerbe való befogadás. Ez a társadalombiztosítási szolgáltatásokhoz való hozzáférést jelenti, alacsony jövedelmek az egyes demográfiai változók szerint (kor, nem, régió, etnikai hovatartozás, foglalkoztatottsági státusz).

2.      Munkaerő-piaci befogadás. A munkahelyekhez, illetve teljes- vagy részidős állásokhoz való hozzáférés beli diszkrimináció megoszlása demográfiai változók szerint. Adjunk munkát lehetőség szerint fogyatékos embertársainknak és a különböző kissebségek képviselőinek.

3.      Lakáspiaci befogadás. A lakóövezetek (szomszédságok) földrajzi elérhetőségének alakulása, támogatott és védett lakásépítés; a hajléktalanság megszüntetéséért folytatott küzdelem.

4.      Egészségügyi szolgáltatásokkal való lefedettség, befogadás e szolgáltatások terén. Minden embernek joga van ugyanarra az egészségügyi ellátásra, nem szabad kivételezni senkivel.

5.      Oktatási rendszerbeli és oktatási szolgáltatásbeli befogadás. Oktatási és kulturális szolgáltatásokhoz való hozzáférés és az ebben tapasztalható diszkrimináció elkerülése. Több külföldi iskolában nagyon fontos szerepet játszik a fogyatékkal élő emberek befogadása, inkluzív környezetben való taníttatása. A kutatásokból következik, hogy az ilyen környezetben tanuló gyermekek kommunikatívabbak lettek, a fejlődés más területein is előre léptek, barátságok alakultak ki a fogyatékos tanulók és egészséges társaik között, amiben a tanárok nagyon nagy segítséget nyújtanak.

6.      Politikai befogadás. választó- és polgárjog- minden polgár alapvető emberi jogokkal rendelkezik, amit tőle nem lehet megvonni.

7.      Közösségi szolgáltatásbeli befogadás. A szabadidős létesítményekhez és a lakókörnyéki szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása.

8.      Társadalmi státusz szerinti befogadás. Egyenlő lehetőségek és diszkrimináció- ellenes törvénykezés.

Mint már említettem minden ország számára fontos a szegénység elleni küzdelem. Ezért több ország különböző programokkal kíván ezen az állapoton segíteni.

Így például Olaszországban 2003 októberében egyezményt fogadtak el az önkormányzatok könyvtárpolitikájának fő vonalairól, miszerint minden állampolgárnak joga van ingyenesen igénybe venni a könyvtárak szolgáltatásait, mivel az emberek taníttatása, ismerettségük bővítése fontos szerepet játszik abban, hogy esetlegesen felismerjék önmagukban helyzetüket és ezen változtathassanak.

Németországban szintén a könyvek útján próbálták meg támogatni az embereket sok más mellett. A Bundeszentrale für Deutsche Bildung könyveket adatott ki különböző kultúrákról és ezeket általában nem drágábban, mint 2 € lehet megvásárolni, ennek segítségével az emberek különböző kultúrákat ismerhetnek meg, azok vallását, életét, gazdaságát, politikáját,stb. Hozzáteszem a könyvek egyszerű nyelvezetűek, nagyon olvasmányosak és érdekesek.

Franciaországban segélyekből meg lehet élni. Franciaországban a költségvetésben évről évre megjelenik az összeg, ami biztosítja az állampolgárnak és a legálisan itt tartózkodó külföldieknek a megélhetéshez elegendő minimumot. Az ez évi adatok szerint ma mindenki jogosult legalább havi 425, 40 euróra (létminimum), amit segélyként hajléktalanok is megkapnak. Mindehhez járul a lakhatási támogatás, ami a bérleti díj és a jövedelem függvényében kérhető.

Végül, hogy is néz ki a szegénység helyzete 2006-2007-ben. A Social Watch társadalomtudományi kutatói régóta azt vallják, hogy a szegénység leküzdése holisztikus megközelítést igényel. Megállapítják, hogy a szegénység többdimenziós jelenség, amelyet sok irányból lehet megközelíteni. Egyik lehetőség ezek közül az emberi jogok felől történő közelítés, amellyel a szegénység felszámolása érdekében folytatott küzdelem politikai felelősséggé válik.

A jogok felől közelítve a kérdéshez, túlléphetünk a karitativitáson, vagy a jóakaraton alapuló hozzáálláson. Az emberi jogok alapján elsődlegesen a kormányokat terheli a felelősség a kötelezettségek betartásáért. A kormányok dolga, hogy olyan jogrendszert hozzanak létre, amelyben saját állampolgárai egyenlő jogokat élvezhetnek és jogsértések esetén jogorvoslatot kaphatnak Ez a felfogás az egyének és a közösségek részvételét hangsúlyozza a döntéshozatalban és a szociálpolitika, illetve a programok kialakításában. Minden országra kiterjedően sajnos nem állnak rendelkezésre megbízható adatok. A szegénységi küszöbre vonatkozó adatok is csak 85 ország esetében ismertek. Ebből 18 országban a lakosság fele mélyszegénységben él. Becslések szerint ez jelenleg több mint egy milliárd embertársunkat érinti. 95 országra vonatkozóan van adat a napi 2 dollárnál kevesebből élők számát illetően. Eszerint az 1990 és 2002 között eltelt 12 év alatt mintegy 40 millióval kevesebben estek ebbe a kategóriába, de összességében mégis 2,6 milliárd szegényről van szó. Ebből leszűrhetjük, hogy a szegénység elleni küzdelem örök feladattá válik még a legjobb gazdasági háttérrel rendelkező országokban is. Ezért is 2010 a Kirekesztettség és a Szegénység elleni Küzdelem Európai Éve lesz.

Oldal: CIKKEK, ÍRÁSOK
LEHETETLEN LEHETŐSÉGEK, ÉS VÁLASZTHATÓ LEHETŐSÉG - © 2008 - 2024 - lehetetlensegek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat